Naptár

Left banner

Gólyatábor Szervezői Pályázat 2012 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   

A TTK HK Programszervezői Bizottsága idén is várja azon hallgatók jelentkezését, akik hasznos tagja lehetnek a gólyatábori szervező csapatnak, továbbá elég lelkesnek és elhivatottnak érzik magukat a feladatra.

Évről évre egyre kevesebb gólya jelentkezik a Karunkra, ebből kifolyólag az idei statisztikákra hivatkozva a Bizottság az alábbi pozíciók betöltésére írja ki pályázatát:

·         10-15 fő általános szervező,

·         8 fő patrónus,

·         4-5 segítő.

A HK fenntartja a jogot, hogy a Gólyatáborhoz nem méltó módon viselkedő szervezőket kitiltsa a helyszínről a rendezvény időtartamára.

A szervező tábor július 19-22. míg a gólyatábor augusztus 7-11. között kerül megrendezésre Balatonlellén.

Jelentkezni május 25-ig az itt található űrlap kitöltésével lehet. A pályázatokat a TTK HK bírálja el a Programszervezői Bizottság véleményének figyelembe vételével. A sikeres pályázók részére a vizsgaidőszakban várható egy rövid gyűlés ahol megbeszéljük a fontosabb dolgokat. A felmerülő kérdéseket a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre várjuk.
 
Programszervezői Pályázat 2012 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   

A TTK HK pályázatot ír ki 4 fő programszervezői posztra a Programszervező Bizottságába. A programszervezők elsődleges feladata a kari rendezvények  szervezése és koordinálása, különösen a Gólyatábor, a Felkészítő Hét és a TTK Bál lebonyolítása. 

A részleteket a pályázati kiírásban találjátok. Pályázni az itt található űrlap kitöltésével lehet, a pályázatok beérkezési határideje 2012. május 18.
 
Üzenet félévzárásról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   

A KTH kérésére továbbítva a következő üzenet:

Kedves Hallgató!

A 2011/12/2 félév zárásáról szóló, a Neptun hallgatói web belépési felületén és a KTH honlapján (www.kth.bme.hu) elhelyezett hírlevélben tájékoztattuk a vizsgaidőszakot, vizsgajelentkezést érintő legfontosabb szabályokról és határidőkről. Kérjük, szíveskedjék hírlevelünket elolvasni.

Ha a hírlevél elolvasása után kérdés merül fel, szíveskedjék kérdését a KTH információs e-mailjére ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) küldött levélben feltenni.

Üdvözlettel:

Központi Tanulmányi Hivatal

 
Pro Progressio ösztöndíj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   
A Pro Progressio Alapítvány az alábbi pályázatot hirdette ki: 
 
A pályázat célja: Olyan tehetséges fiatalok díjazása és további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése, akik az ipar műszaki fejlesztését elősegítő, innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó szakdolgozatot/diplomamunkát készítettek.

A pályadíj összege karonként egy-egy 
BSc hallgató részére:  100.000,- Ft/fő 
MSc hallgató részére: 150.000,- Ft/fő.


Beadási határidő: 2012. június 7. (csütörtök) 
A pályázatok leadási helye: Pro Progressio Alapítvány irodája: BME V1. épület C szárny Galéria 3.szoba
 
Alakuló ülés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   
A TTK HK megtartotta alakuló ülését április 23-án. Berzlánovich Imre lemondott, helyére a következő póttag, Huszti Marcell került.
 
Kar Kiváló Hallgatója PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   
A TTK HK elbírálta a beérkezett Kar Kiváló Hallgatója pályázatokat.
A következő hallgatókat javasolja a TTK HK a Kari Tanácsnak:

Matematikus MSc: Sárkány Lőrinc
Fizikus MSc: Kómár Anna
Kognitív Tudományok MA: Vargáné Kiss Anna
 
Kari Tudományos Ösztöndíj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   

A Kar hallgatóinak tudományos tevékenységét ettől a félévtől kezdve a Dékáni Hivatal által kiírt Kari Tudományos Ösztöndíjjal támogatjuk.
Az adatlap és a pályázati kiírás megtalálható a honlapon.

A pályázat beküldésének határideje május 15.

Emlékeztetőként, a többi pályázat beküldési határideje is május 15. 

 
Kutatóegyetemi Hallgatói Nap PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bácsi Marcell   

Április 26-án kerül megrendezésre a Kutatóegyetemi Hallgatói Nap, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Részletes program és meghívó: http://www.ttk.bme.hu/news/meghivo20120426.pdf

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>